Koronavírus-fertőzés és reuma

Mivel ez a típusú koronavírus új vírus, a Covid-19 pedig egy új betegség, eddig nem rendelkeztünk elegendő adattal ahhoz, hogy határozott és megnyugtató válaszokat tudjunk adni, sőt, ellentmondásos információk, akár még álhírek is terjedtek a betegséget illetően.
Az ismereteink a Covidról azonban napról napra gyarapodnak, így az eddigi tapasztalatok és adatok alapján, nemzetközi szakértők bevonásával az Európai Reumatológiai Társaság (EULAR) végre megalkotta ajánlásait a reumatológiai betegségek gondozását illetően a Covid-helyzet vonatkozásában. Az ajánlás praktikus irányvonalakat ad reumatológusok, betegek, családjaik és Covid-betegeket kezelő orvosok számára. Ebből emelünk ki néhány, betegekre vonatkozó fontos részletet.
1. Nem gyakoribb
Mai napig nincs bizonyítékunk arra, hogy a reumatológiai betegek nagyobb valószínűséggel kapnák el a koronavírust, továbbá arra sem, hogy amennyiben elkapják, súlyosabb kimenetelű lenne a betegségük. Korábban az volt az álláspont, hogy mivel az autoimmun, főleg az immunszuppresszív kezelésben részesülő betegek bizonyos fertőzésekre fogékonyabbak lehetnek, a Covid is veszélyesebb lehet számukra. Azonban a nemzetközi adatok azt igazolják, hogy nincsen nagyobb Covid kockázat az ő esetükben. Ebből következik az is, hogy nem kell “jobban vigyázni” rájuk, mint más gyermekekre, természetesen a megfelelő higiénés és megelőző szabályok betartása mellett.
2. Az alkalmazott terápiát folytatni javasolt
3. Szociális távolságtartás
4. Teendők igazolt Covid-betegség esetén
4. Megelőzés
Javasolt a reumatológiai betegeknek a kötelező és az ajánlott (főleg a pneumococcus és az influenza elleni) védőoltásokat beadatni.
Külön ki szeretnénk hangsúlyozni az INFLUENZA elleni védőoltás fontosságát. Az influenza szövődményeinek kockázata, a koronavírus-fertőzéssel összehasonlítva, egyelőre jóval magasabbnak mondható gyermekreumatológiai kórképek esetében. Mind a gyermek, mind a család influenza ellen oltandó.
Iskolába menni, vagy otthon maradni?

Az esetek döntő többségében a reumatikus betegségben szenvedő gyermekek alacsony rizikócsoportba tartoznak, vagyis az általános járványügyi intézkedéseknek megfelelően kell járni iskolába vagy kell áttérni online oktatásra.
A kontakt oktatás elmaradásának számos káros hatása ismert, mind a tanulás hatékonysága csökken, mind a szociális, illetve pszichológiai veszélyei nem elhanyagolhatóak.
Kik tartoznak a magas rizikócsoportba?
Bizonyos gyógyszerek alkalmazása mellett nem javasoljuk a közösségbe járást (beleértve az iskolát is).
Nem járhat a gyermek iskolába, ha az alábbi terápiák valamelyikét alkalmazzák:
- cyclophosphamid
- rituximab
- folyamatos szteroid kezelés
Nem járhat a gyermek iskolába az alábbi diagnózisok esetén:
- közepes vagy magas aktivitású szisztémás JIA, SLE, dermatomyositis, érgyulladás (vasculitis)
- ha súlyos szervi károsodással jár az alapbetegsége (légzésfunkció beszűkülése, vagy szív-, veseelégtelenség)
Közepes rizikójú betegek csoportja
Amennyiben az Ön gyermekének kezelése során kettőnél több immunmoduláns gyógyszert kombinációban kell alkalmazni, akkor a Covid-betegség rizikóját közepesnek tatjuk, egyedi mérlegelés szükséges – konzultáljon kezelőorvosával.
Nem kell figyelembe venni a kombinációs kezelés rizikóbecslése során a szulfasalazin (Salazopyrin) és a hydroxychloroquine (Delagil) nevű gyógyszereket.
Iskolába kéne mennünk, de félek - mit tegyek?
Természetesen megértjük és támogatjuk a családokat, hogy ebben a mindannyiunknak nehéz helyzetben meghozhassák a saját döntésüket. Előfordulhat, hogy az alacsony vagy közepes rizikójú betegek esetében is olyan fokú szorongást okoz a pandémia, hogy nem képesek feladataikat ellátni. Ha úgy érzi, hogy segítségre szorulnak a mindennapok menedzselésében, akkor konzultáljon a gyermek kezelőorvosával.
Hogyan védekezhetünk az iskolában?
Minden híreszteléssel szemben a maszkok alkalmazása biztonságos és hatékony. 2 éves életkor felett a gyermekek meg tudják tanulni használatukat és jól tolerálják azt. Ezen kívül a sokat emlegetett kézmosás és a távolságtartás segíthet a fertőzést megelőzni.
Nyilatkozat
A fenti írás az általános tájékoztatást szolgálja. Minden eset egyedi, amennyiben bizonytalan a gyermek kezelésével kapcsolatban, kérem, forduljon a kezelőorvosához.